Nóta és operett est

Valahol már az ősz dalolgat,

és hullanak a gesztenyék,

vad szél-fiuk lombot karolnak,

s kacagva hintik szerte-szét,

valaki jár a szürkületben,

s szívében őszi dal fakad,

valaki búcsúval köszönti

a messze-szálló darvakat,

valaki áll a fenyves alján,

s a szeme könnyel lesz tele…

szél sír a park arany-avarján,

s koppanva hull a gesztenye.

/Wass Albert: Ősz/

Szél rohant végig az utcán, jobbról is és balról is hozott egy-egy falevelet, majd leejtette őket a gesztenyefa alatt és aztán kacagott egyet. Nótás kedvű asszonyok és férfiak gyülekeztek a kastély előtt. Jó hangulatban, muzsikaszóval indult el a menet. Az Együtt Felsőzsolcáért Egyesület őrizve a hagyományokat az idén is megrendezte a szüreti felvonulást. A Bárczay-kastélytól a Sportpályáig szólt a nóta.

A nap sugarai vidáman melegítették a színpadon készülőket. Az egyesület és az azon belül működő Magyar Nótaszerzők és Énekesek Észak-magyarországi Csapata által szervezett NÓTA ÉS OPERETT EST fellépői izgatottan készültek a fellépésre. A kisbíró dobszó után kihirdette a nap eseményeit. A rendezvényt Szarka Tamás Polgármester Úr nyitotta meg.

Az Együtt Felsőzsolcáért Egyesület 2013. óta fenntartója a Csillagfény Tanodának. A Tanoda célja, hogy segítse a tanodai szolgáltatásokat igénybevevő tanulókat, képességeik kibontakoztatásával a sikeres iskolai előrehaladásban, továbbtanulásban. A színpadon a Tanoda diákjainak dalcsokrát hallgatta meg a közönség.

„Hegedűjén a magyarnak/úgy zokog a magyar nóta, /mint hogyha egy egész nemzet/eltemetett álma volna.”Írta ezt Wass Albert: Magyarok dalolnak című versében. A zenének rejtett dimenziója van, a zene megérinti az ember lelkét, és amit szavakkal nem tudunk elmondani, azt az éneklő ember sokkal mélyebben tudja közölni. Gáspár Anni, Simon Zsóka, Jóna László és Szabó Lajos énekeltek az őszről, a boldogságról, a bánatról, a szerelemről, az édesanyákról. Az est második felében Kovács Gábor operaénekes operettekkel varázsolta el a közönséget. A rendezvény díszvendége Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas operettprimadonna, színésznő, énekesnő, érdemes művész volt. Mind Magyarországon, mind külföldön nagy sikerrel játssza a legnépszerűbb operettek főszerepeit. A hangulat fergeteges volt, a közönség együtt énekelte az ismert dallamokat a művésznővel. A művészeket a Miskolci Balogh Zoltán és zenekara kísérte.

Az évek óta hagyománnyá vált Nóta és operett estek lehetőséget adnak arra, hogy újból és újból szárnyaljon a dal, az éneklés öröme átjárja a szíveket és összefogásra, összetartásra tanítson mindnyájunkat.

                                                                                                          Farkas Tünde

                                                                                               Együtt Felsőzsolcáért Egyesület

                                                                                                               Titkár

Tájékoztató tanodás gyermekeknek és szüleiknek

A gyermekjogi képviselői a gyermeki jogok védelme, megismerése és érvényesítése érdekében segítenek a gyermekvédelmi gondoskodással érintett gyermekeknek, szüleiknek és a velük foglalkozó szakembereknek.

A gyermekjogi hálózat a tanodában folyó gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenységet is figyelemmel kíséri a gyermeki jogok érvényesülése érdekében. A gyermekjogi képviselők: » segítenek a gyermekeknek panaszuk megfogalmazásában, annak kivizsgálásában; » aktívan részt vesznek a gyermekjóléti szolgálat esetmegbeszélésein és a gyámhivatalok elhe- » indokolt esetben a gyermek érdekében eljárást kezdeményezhetnek a gyámhatóságnál.

Gyermekjogi képviselő neve: dr.Liszkay Mónika

Elérhetősége: monika.liszkay@ijb.emmi.gov.hu;+36 30 682 7189

Fogadóóráinak helye és időpontja: 3530 Miskolc, Mindszent tér 3.; Hétfő 13:00-15:00., illetve személyes megkeresés alapján, előzetesen telefonon egyeztetett időpontban, hivatalos helyen.